Az ember kétféleképpen veszi észre az idő múlását. Saját maga változásain, kopásain, rossz tulajdonságai erősödésén, vonzó részeinek rohamos csökkenésén. Ez nem érdekes, magánügy. De a másik, az igen, az fontos!
Míg fiatal az ember, nem foglalkozik sehogyan sem a halállal. Vagy ha igen, az csak extrém kirándulás, nem mindennapjainak szinte már természetes része. De ez nem egy konstans helyzet. Egyszer csak körülnézel, s azt veszed észre, hogy bár te ugyanolyannak hiszed magad, mint korábban, mégis egyre több barátod, ismerősöd, családtagod kerül odaátra.
Ezt valahogy mindenkinek fel kell dolgoznia a maga módján. Most én megpróbálom összekeresni számítógépem különböző könyvtáraiból azon írásaimat, melyeket egy-egy közeli emberem halálára írtam.
Részben, mert hiszem, hogy az emberi élet nem a túlvilágon, de sokkal inkább itt, a kortársak, ismerősök, olvasók emlékezetében folytatódik, s tart mindaddig, míg csak egy ember is emlékezik arra, aki meghalt. Másrészt, mert nekem is fontos fotomuzeologusként a leltár, kikkel vagyok ilyen emlékezős viszonyban.
A saját könyvtáraimból levadászott visszaemlékező írások sem időrendi, sem fontossági, sem egyéb sorrendet nem követnek.
Csak ahogy megtaláltam őket.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése