2009. október 2., péntek

Albók a szabó


A SOKAT TUDÓK ÉS KEVESET LÁTÓK TALÁLKOZÓJÁRA
egy megnyitó ürügyén

Érdekes-e, s ha igen, miért? egy becsületes amerikás magyar szabómester alig száz képe a Budapest Galéria falain?
Hiszen tudjuk, "...elmegy a kútágas,
marad csak a kútja..."
és azt is, hogy ".. s kitántorgott Amerikába
másfél millió emberünk..."
Tudjuk azt is – mert mi mindent tudunk – hogy csak az 1920-as évben négymillió Kodak gépet adtak el a világnak ezen a féltekén. S ha ezzel a töméntelen géppel csak naponta egy felvételt készített mindenki, akkor – hála az általános iskolai rendszerünkben jól fungáló matematikai alapképzésünknek, melyre büszkék lehetünk - mindenki, már engem megelőzve, kiszámította eddig, hogy csak a fenti évben egymilliárd- négyszázhatvanmillió fénykép készült. Csak Amerikában, csak 1920-ban. És a világ ennél nagyobb, s azóta teméntelen idő eltelt. Fénykép tehát van bőven, s ha másfél millió magyar tántorgott ki, néhány fotót az egymilliárdból tán ők is csináltak – Albók János szabómesteren kívül is.

És még ezeken kívül is sok mindent tudunk, mert okosak vagyunk, de nagyon keveset láttunk. Mert sok a szó és kevés a kép. Még kevesebb a jó kép, amit érdemes nézni. Ennek oka rém egyszerű. A kivándorlás lényegéből következően, aki kiment, aki új hazát választott muszájból vagy másból, annak törvényszerűen készült képeiből csak véletlenszerűen került haza egy vagy több. S a véletlenszerűen hazakerült fényképek igen kis valószínűséggel állnak össze fotográfusi életművé, s azokból még ritkább, hogy kiállítás szülessen. Most tehát ennek a ritka véletlennek tanúi az itt megjelentek.
Elképesztő képek azokról, akik elmentek, itthagyva életük egy jelentős, meghatározó részét, megpróbálva így-úgy beilleszkedni egy Új Világba. Magyar portrék, életképek, eseményfotók a tengeren túlról. Fantasztikus világ. Volt. Mára már jószerivel csak ezeken a fotográfiákon létezik. Másfél millió ember napi sorsa, élete, története kerül kézzelfogható, szemmel látható közelségbe. Kivételes alkalom részesei lehetnek Önök, velem együtt. Komolyan meg vagyok rendülve.
Meséljek a szabóról, akinek ezt az egészet köszönhetjük? Olvassák el a katalógust, Tanulságos.
Beszéljek a képekről? Minek. Mindent tudunk már, csak nagyon keveset láttunk. Szavak helyett képeket! Tekintsék meg a kiállítás képeit
De mégis csak egy történetet még. Orosz István és Dániel. Ferenc Ah Amerika! forgatókönyvében olvastam. Ahogy gyűlik az összespórolt dollár, úgy sokasodnak odakint a magyar bankok, üzletházak. Mind úgy hirdeti magát, mint az egyetlen, mint a legmegbízhatóbb. Németh János, Kokinda Pipacs György és néhány társa felkeresi az egyiket, hogy megtakarított 100 dollárjukat hazaküldjék itthon maradt családjuknak. A hazaküldésnek, mely csak az utalvány kitöltésének öt percéből áll, 12 dollár az ára, nekik két heti fizetésük. Általános a szörnyülködés, hitetlenség. Ekkora költség! Nem lehetne olcsóbban? Méghogy olcsóbban? Mit képzelnek? Az nem a bankon múlik. Hát kin? Ferenc Jóskán. A bankár felemeli a telefonkészülék kagylóját. Kapcsolják őfelségét. Ferenc József tiszteletére a munkások ijedten felállnak, fülelnek. Nem lehetne olcsóbban 12 percentnél? Nem lehet. Értettük felség. Miszterek, a császár azt üzeni, nem lehet.

Elhangzott: Albók János. Keresztül a tű fokán (Through the eye of the needle). 1894 – 1982. Kiállítás, Bp., Budapesti Galéria Kiállítóháza, 1997.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése