Balogh Rudolf

A Balogh Rudolf-díj névadójáról

Ha március tizenötödike, akkor díj-özön. Kulturális életünk több szereplője kap megérdemelten valamilyen elismerést. Megérdemelten, hangsúlyozom, mert aki manapság csinál valamit, és azt nem a politika vagy az üzleti élet területén teszi, biztosan és látatlanban megérdemel bármilyen kitüntetést.
Évente három fényképészt is felvesznek erre a listára. A szakma legmagasabb elismerését, a Balogh Rudolf-díjat kapják az éppen aktuális kulturális minisztertől. Amikor -évekkel ezelőtt- én álltam Mádl Ferenc előtt ez ügyben, kedvem támadt megkérdezni másoktól, Harangozó Gyula, Rózsa Ferenc és Jászai Mari-díjasoktól: tudják ki volt az a Balogh Rudolf? De sem a hely, sem az alkalom nem volt megfelelő erre, ezért első indulatunkban írtunk Kolta Magdival egy könyvet, melynek címe: Balogh Rudolf, minden magyar fotóriporterek atyja. Innentől már csak rajtuk múlik, olvasnak vagy sem. Akit a mai értelemben vett fotóriportázs, az illusztrált lapok megjelenésének hőskorszaka, a megmutatni mindenáron mai örületének szép, csendes szelíd kezdete érdekel, olvassa el ezt a könyvet.
A többieknek megpróbálom összefoglalni, mintegy a 100 híres regény módján ezt az érdekes, tanulságoktól sem mentes életet, mely 1879. szeptember 1–jén kezdődött Budapesten, és 1944. október 9-én ért végett ugyanott. A kettő között persze történt ez és az a cseperedő Rudival.
Aranykoszorús fényképészmester lett, fotóművész, a magyaros stílus néven ismert fotográfiai irányzat egyik megteremtője, és talán legjelesebb képviselője. Nem biztos, hogy túlzok, ha azt mondom, a magyar fotóművészet egyik úttörő, formateremtő egyénisége, aki számtalan kortársa számára jelentett művészeti igazodási pontot.
Első lépései még mindezt persze nem sejttették. Mint annyi más kortársa, ő is tizennégy évesen kapott szüleitől egy Zeiss fényképezőgépet. Miért pont ennyi idős korában, még senki nem kutatta, de nem ő az egyetlen a magyar fotográfia jelesei közül, akinek ezzel a mondattal indul a szakmai életrajza. Ezzel a géppel tanította aztán győri reáliskolai rajztanára, Ruby Miroszláv fényképezni. Valószínűleg jó tanár lehetett, legalább is nagyon nem vette kedvét Rudolfunknak, aki a hat középiskolai osztály után Bécsben a Lehr- und Versuchsanstalt-ban folytatta fényképészeti tanulmányait. A főiskola után még két évig tökéletesítette szakmai tudását külföldön, miközben megjárta Münchent, Görzöt, Konstantinápolyt, Bécset. Hazatérése után, 1902-től a Vasárnapi Újság fotóriportere, illetve – miként akkoriban mondták – fotóillusztrátora. 1912-ben nyitotta első műtermét Budapesten, a Váci utca 12. alatt. Kevés hagyományos portré került ki keze alól, inkább éjszakai városképei tették ezidőben ismertté. Az első világháborúban a K.u.K hadsereg haditudósító századának tagja lett. József főherceget, majd Vilmos császárt kísérve megörökítette a háború színtereit, harcait, a lövészárkok mindennapjait. Háborús képeiből sok került a berlini és a bécsi hadimúzeumokba, de ekkor készült több mint kétezer nagyméretű 10x15-ös, 13x18 cm-es üvegnegatívja, panoráma- és sztereóképe a Magyar Fotográfiai Múzeum féltett kincse.
1920-tól majd másfél évtizeden keresztül a Pesti Napló fotóriportere. Képeinek színtere elsősorban a magyar falu. Fő műfaja a tájak, zsánerek, állatok évszakhoz kötődő képei, és ezek mellett Budapest szebb, ünnepibb arcainak lenyomatai, melyek a vasárnapi képes műmellékletben rendszeresen, hétről-hétre megjelentek.. E szellemben készült könyve, a Magyar képek több nyelven is szolgálta a háború előtti, a magyar idegenforgalmi propagandát.
A fotós közélet egyik irányítójaként is illik emlékezni rá. 1910-től a Magyar Amatőrfényképezők Országos Szövetségének tagja, 1917–1929 között tiszteletbeli tagja, s egyben alelnöke, majd 1932–1940 között a MAOSZ-EMAOSZ alelnöke. Jelentős része volt a magyar nyelvű fényképészeti szaksajtó történetében is. 1911-től A Fény szerkesztője, 1914 júniusában pedig Szakál Géza, Fejérváry Sándor, Kankowszky Ervin társaságában útjára indította a Fotóművészet című szaklapot. 930-tól pedig a Fotóművészeti Hírek felelős szerkesztője.
1944-ben életműve nagy részét megsemmisítette egy bomba. Temetésekor a bombariadó szirénái szolgáltatták a gyászzenét.